Az elmúlt 1 hónap.....

Már 1 hónapja ,hogy megműtötték Attilát és engem és itthon vagyunk.Mozogni még maximum a boltig tudunk ami csak 150 m-re van,de még mindig elfáradunk.Most telt le a 6 hét a műtét után és most kezdhetjük fokozatosan terhelni a lábunkat,de holnap megyek a kontroll vizsgálatra és megmondja a doki ,hogy mit lehet már és mit nem.Remélhetőleg minél hamarabb javul annyira a lábunk ,hogy tudjunk többet mozogni,mert azt hogy a 4 fal közt vagyunk egyre nehezebben viseljük.Mi is egyre feszültebbek vagyunk ,hogy nem tudunk nagyon kimozdulni a lakásból és a családtagok is,meg hát még azért fáj is a lábunk .Attilának a műtött lába nekem már inkább a másik lábam mert most már kezdi érezni a terhelést.Mi azt viseljük nehezen ,hogy a tv nézésen, netezésen kívül nem nagyon tudunk mit csinálni,a családtagok meg azt ,hogy azért mégis csak 2 embernek kell segíteni.Az én szüleimnek is nehéz mert nem sűrűn tudunk így találkozni pedig szívesen segítenének ők is.Már nem tudok minden hétvégén kimenni mint műtét előtt,de nemsokára költözünk Attilával hozzájuk.Ha most már jobban terhelhetem a lábam azért megpróbálok néha kimenni egy kicsit.Én szeretem őket és fáj az a helyzet ami köztük és a Bátyám és felesége közt van.A szüleim nem szeretnék őket megbántani ,de bármit csinálnak semmi se jó,mert sajnos mindent úgy értenek ahogy akarnak.Remélem ez a helyzet hamarosan megoldódik azért is ,mert a szüleimnek nagyon fáj,hogy nem tudják úgy szeretni a még egyetlen unokájukat mint mások és én se,de ehhez a bátyámék hozzáállásán is változtatni kellene.Mindenesetre azt tudom ,hogy ha megszületik vagy megszületnek az én gyerekeim ők nagyon szeretni fogják az én szüleimet ,mert ismerem őket,minden hülyeséget meg fognak nekik tenni és venni és ez igaz Attila családjára is .Mert szeretném ,ha ő lenne gyermekeim apja. :))